Az esküvők sok képzőművészt megihlettek már történelmünk során. Ez nem meglepő, hiszen életünk egyik legszebb és egyben legmeghatározóbb pillanatáról beszélünk. Ezek a művészi "lenyomatok" hűen mesélnek a pillanatok történéseiről és az érzelmek apró, olykor felkavaró rezdüléseiről. Az alkotók számára az esküvő nem csupán egy szimpla témaválasztás volt. Az egyedi megfogalmazások révén a festőművészek lehetőséget kaptak arra, hogy a hozzáértő kezek megmutathassák tehetségüket, kitűnjenek bravúros technikai tudásukkal, látásmódjukkal, s mind ezt egy igazán ősi hagyományokra épülő témán belül szemléltethessék. Bár az esküvői hagyományok régiónként és társadalmi osztályonként eltérőek, azonban a romantika és az ünneplés hangulata (általában) mindenhol változatlan. Cikksorozatunk első része a művészet világába kalauzol. Vágjunk is bele!
Edmund Blair Leighton, A menyasszony ünnepe (1920)
Edmund Blair Leighton, The Wedding Register, 1920, Bristol City Museum and Art Gallery, Bristol
Edmund Blair Leighton a XIX. század egyik kiemelkedő brit képzőművésze volt. A művészet iránti érdeklődése elég hamar megmutatkozott. 15 évesen hátrahagyva addigi tanulmányait egy teakereskedő mellé szegődött, de tudván, hogy célja a festészet, esti órákat vett South Kensington-ban, majd a londoni Newman Street-i Heatherley's School-ban. 21 évesen belépett a Royal Academy Schools-ba, amely kiváló alapokat és fejlődést biztosíthatott az ifjú Leighton számára. Kezdeti munkái monokróm illusztrációk voltak, első festményét a Királyi Akadémián állították ki, ami 200 fontért kelt el. Hamar felhagyott a monokróm és fekete-fehér illusztrációkkal, karrierje hátralévő részében olajfestményeken dolgozott.
Festményei többnyire romantikus vagy lovagias (történelmi) törekvéseket ábrázolnak, szentimentális és nosztalgikus megfogalmazásban. Az elkészült olajképei részletekben gazdagok, hűen és dekoratívan ábrázolják a cselekményeket, mint témát. Bár Leighton sohasem lett a Királyi Akadémia tagja, de több mint negyven éven át állított ki ott.
A festmény a házasságkötés egy kiragadott jelenetét, az anyakönyv aláírásának pillanatát ábrázolja. Mint minden esküvőnél, a kiemelt figyelem itt is a menyasszonyon van, aki egyben az ábrázolás központi alakjaként szerepel a képen. Köré szerveződnek a többi jelenlévők: a tisztviselő, a vőlegény és a friss házaspár családja, így alkotva egy kiegyensúlyozott kompozíciós keretet.
A képnek van egy éteri, emelkedett érzelmeket árasztó hangulata, amit tovább erősít az ablakon átszűrődő napfény, melegséggel megtöltve az egyébként félhomályban lévő belső teret. A fény hatására a hófehér menyasszonyi ruha szinte irizáló ábrázolása és az azt körülvevő finom fátyol légiessége még tovább hangsúlyozzák a mennyei ragyogást. A festmény játékos fény-árnyék használatával teremti meg Leighton a részvevők kiemelésének hangsúlyozását és azok egymás közti kapcsolatát. Leighton kitűnő érzékenységére vall, hogy mesterien közvetíti egyéni alkotói kifejezésmódját és ennek köszönhetően a kép egy nyugodt, bensőséges hangulatot áraszt ellentétben a kor festészetére mindinkább jellemző drámai és grandiózus megfogalmazásaival szemben.
